Van egy pályázat, ahová betegek és nem betegek beszámolóit várják, melyben bemutatják az orvosukat egy történeten keresztül, vagy csak általánosságban.
Nem a stílust, nem a bravúros műfaji megoldást, hanem a történetet, és a praxist díjazzuk!
Írhatnak az orvos és a nővér szaktudásáról, empátiájáról, a jó orvos-beteg kapcsolatról, a bizalomról, és persze az életmentésről, illetve mindarról, ami önöknek a legfontosabb.Kérjük, történetük minimum 15-20 mondatos legyen! Ne feledkezzenek meg arról sem, hogy orvosukat illetve, a vele dolgozó nővéreket értesíteni szeretnénk arról, hogy szerepelnek portálunkon, ehhez viszont szükségünk van elérhetőségükre, vagyis az orvos és a praxis e-mail címére, a rendelő telefonszámára. Ne felejtsék el aláírni ajánlásukat, hiszen anonim pályázatokat nem fogadhat el a zsűri!
További részletek itt, illetve a pályázat weboldalán: Az év praxisa. A győztes háziorvosok műszereket, illetve könyvcsomagot nyerhetnek. Novemberig lehet küldeni a javaslatokat, az első tíz helyezettet zsűri javasolja, a végső sorrend szavazással dől el.
Akinek tehát jó a háziorvosa, ne restellje benevezni, szükség van ebben a bolond világban arra, hogy a jó dolgokat is észrevegyük, sőt esetleg közöljük is az érintettel :)
Elnézést a hosszú eltűnésért, akik a Facebookon követnek értesülhettek róla, hogy gyarapodtunk, úgyhogy három napig hármas-egyesként tengettem napjaim a magyar egészségügy vendégszeretetét élvezve. Áron baba szép, egészséges, és már most látszik, hogy okos :-)
A kórházról még annyit, hogy Tovább olvasom
Biztosan többen emlékeztek a múltkori kérdőívre. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a vállalkozók egészségtudatosabbak-e mint az alkalmazottak, illetve melyik csoport a kimerültebb az alkalmazottak, a vállalkozók, és az otthon tartózkodók közül.
Egy pályázatra gyűjtöttem az anyagot, melynek a célja a nők változókortól megnövekvő szív- érrendszeri megbetegedéseire, illetve annak megelőzési lehetőségeire felhívni a figyelmet. Én a stressz-munkastressz témáját választottam.
Ezen a linken lehet elolvasni a cikket, meg pár grafikont megnézni, aztán majd jövök a többi adattal is.
http://jobbulast.com/valtozo_korban.pdf
Előre szólok, hogy állatkísérletről van szó, mielőtt még bárki készpénznek venné, és úgy adná tovább az infót, ahogy az egyébként a médiában eléggé szokásos… Szóval: az Amerikai Rákkutató Szövetség idei chicagói kongresszusán számoltak be egy vizsgálatról, amely szerint a koffein és a testmozgás együttesen csökkenti a bőrrák előfordulását. Tovább olvasom
Nem szoktam az ilyeneket továbbküldeni, de ez nagyon GÁZ!
Bárki tudja általános iskolai fizikából, hogy a kerék egy forgástest alakú szerkezet, amely alkalmas a tengelye körüli forgásra. Megkönnyíti a mozgást és szállítást járművekben, vagy a munkát gépekben használva. A tűzhasználat és az élelemtermelő életmódra történt áttérés után a kerék alkalmazása a harmadik forradalmi lépés az emberiség múltjában. Mégis meg akarnak minket TÉVESZTENI!!!
A kerekes járműveket 5500 éve ismerik!!! Egy mezopotámiai kutatóintézet világhírű professzora fejlesztette ki a kerékből a SZEKERET, mely FORRADALMI lépésnek bizonyult. Ő maga napi ötszáz kilométert közlekedett saját fejlesztésű szekerén, és kilencven évig élt!!! Tovább olvasom
Lenne egy nagyon nagy problémám, kérem segitsen nekem. Van egy labrador keverék kutyám, februárban volt 9 éves és kiderült, hogy érelmeszesedése van. Először a lábát fájlalta, de amikor tegnap elvittem az állatorvoshoz az azt mondta, hogy a nyakában van az érelmeszesedés és adott Metacam nevű gyógyszert a kutyának, és a helyszinen kapott egy injekciót is, gondolom ugyanazt.
Ma felmentem az internetre, de már az első perc után lejöttem, ert olyanokat olvastam erről a betegségről, hogy kiborultam. Kedves Doktornő kérem szépen Önt, hogy ajánljon nekem valami alternativ gyógymódot, mert én utálom a gyógyszereket, és nyugtasson meg hogy meggyógyul.
Segitségét előre is hálásan köszönöm. Tovább olvasom
Készítettem egy rövid kérdőívet, amivel a harminc feletti nők kimerültségét, egészségi állapotát szeretném feltérképezni. Nagyon rövid és anonim, köszönöm az együttműködést!
Egyre bonyolultabb arcát mutatja ez a betegség (PoliCisztás Ovárium Szindróma). Mi még úgy tanultuk, hogy a PCO-s beteg kövér és szőrös. Aztán rezidens koromban egy barátnőm mesélt valakiről, hogy a meddőségét össze-vissza vizsgálták, és végül -így fejezte ki magát- „rejtett cukorbetegséget” találtak nála, majd hozzátette: „PCO-t”. Mondtam neki, hogy ha pécéós a barátnője, akkor fura, hogy annyit vizsgálták, mert az messziről látszik, hogy valaki kövér és szőrös. Erre ő állította, hogy erről szó sincs. Tovább olvasom
Hetvenöt év telt el azóta, hogy Szent-Györgyi Albert Nobel-díjat kapott, de a C-vitamin gyakorlati alkalmazása manapság is számos vitát gerjeszt. Két fő téma köré csoportosulnak a nézeteltérések: a C-vitamin megfázásban betöltött szerepére, illetve a rákkal kapcsolatos kérdésekre. A megfázással kapcsolatban már volt bejegyzés (lett is alatta nagy vita), azt frissítettem, itt a rák témakörével foglalkozunk. Tovább olvasom
Sokáig magam is azt hittem, hogy a terápia és a készülék egy Bemer nevű pacákról van elnevezve, de nem: a rövidítés a Bio-Elektro-Mágneses-Energia-Reguláció kifejezésből ered. A módszer egy speciális elektromágneses hullámot használ. Kétféle megközelítése létezik: az egyik a természetgyógyászat és bioenergetika világába vezet, mely szerint javítja az életerőt, segíti a szervezet öngyógyulását stb. Másrészről valóban történtek kutatások a felhasznált hullámtípussal, melyek mind kísérletes körülmények között, mind a klinikai gyakorlatban eredményeket értek el. Tovább olvasom