A szója: öl vagy elevenít?

háziorvos, 03 november 2010, 6 hozzászólás
Kategória: saját menü, Tévhitoszlató
Címkék: , ,

Jók az olvasói kérdések, mert például szója-ügyben az életben nem műveltem volna ki magam. Amikor kicsik voltunk, Anyunak volt egy reform-korszaka. Répás-mézes kenyeret ettünk, és a tesómnak müzlitortája volt a szülinapján. Ebben az időszakban sikerült szójapörköltet etetni velünk, már nem emlékszem, hogy szülői presszióra, vagy tényleg bevettük, hogy az hús. Szóval azóta a szójával való kapcsolatom még csak diplomáciai szinten sem volt. De most mindent az olvasókért :) Ez egy kicsit hosszabb bejegyzés, mint az eddig megszokottak, de (szerintem) nagyon érdekes.

A kérdés apropója így hangzik (betűhíven, ahogy kaptam):
“Volt egy nagyon érdekes beszélgetés február 22-én a Hír Tv-ben,  Dr. Csáky István professzorral (Állatorvostudományi Egyetem)  beszélgetett Pataki Enikő a SZÓJA szerepéről. Ugyanis, több mint egy  éve már Angliában felfigyeltek arra, hogy nemcsak a felnőtt  sportolók, de 13-14 éves gyerekek közül is évente 3-4-en halnak meg  sportpályán szívelégtelenségben Mivel a szívelégtelenség okát a  boncolásnál nem találták, elkezdték vizsgálni, mi lehet közös az  áldozatokban. Egyetlen ilyen volt: az étrendjükben a Szója! Arányos  mennyiségű SZÓJA (nem mellékesen) 4-5-ször annyi női nemi hormont  (vagy azzal azonos hatású alkaloidot) tartalmaz, mint 1 db antibébi  tabletta. Ez férfiakra nézve még veszélyesebb, mint a nőkre!  Ezek után, amerikai kutatók elvégeztek egy tesztsorozatot 30-30  egérrel (30 minta és 30 kontrollállat). A 30 kísérleti egér -  melyeket SZÓJÁVAL etettek – MINDEGYIKE elpusztult  szívelégtelenségben. A kontroll csoport, amely normál kaját kapott,  semmilyen problémát nem mutatott.  A professzor összerakta az információkat, és javasolja, vizsgálják  a sportolókat étrendjük vonatkozásában is. A végén, csak mint  érdekességet megemlítette, hogy az allergiás megbetegedések óriási  méretűre növekedésének kezdete szignifikánsan egybeesik a SZÓJA  fogyasztásának általánossá válásával.” András kérdezi, mi erről a véleményem.

Kezdem azzal, hogy a fenti szövegnek már vajmi kevés köze van az eredeti tudományos közléshez, szegény kutatók forognának a laborjukban, ha megtudnák, mit műveltek a magyarok az eredményeikkel. De erről majd a poszt végén részletesebben.

Természetesen kedvenc könyveim után nyúlok most is. Mindig előbb a számomra legautentikusabb szerzőkkel kezdek, mielőtt a neten bármit bekajálok. Pados Gyula professzor a Tudatos fogyás című könyvében a következőt állítja: “A fehérjebevitel növelésének inkább előnyei mint hátrányai vannak, ha helyesen alkalmazzuk.” (Növeli a teltségérzést, olyan ételekben fordulnak elő, melyeknek alacsony a  glikémiás indexe, fokozzák a szervezet hőtermelését, és az egyik fehérje-összetevő aminosav, a leucin bizonyos vizsgálatok szerint  csökkenti az étvágyat)

“Növényi eredetű fehérjék közül csak a szójafehérje az, amely esszenciális, tehát a szervezet számára nélkülözhetetlen aminosavakat tartalmazza.” Fordítva: a szervezet által elő nem állítható aminosavak megtalálhatók a húsokban. Azaz, azoknak célszerű szóját enni, akik nem esznek húst, de a fehérjékhez és ezen belül az esszenciális aminosavakhoz hozzá akarják juttatni a szervezetüket. Pados prof nem veszteget több szót a szójára, nyilvánvalóan indokolatlan a szélsőséges szójafogyasztás.

A másik kedvencem Csupor Dezső: Fitoterápia című jegyzete. Egész hosszan ír a szójáról. Mégpedig a nőgyógyászat fejezetben… tényleg tartalmaz ugyanis úgynevezett fitoösztrogéneket. Megjegyzem, hogy itt van egy nagy csúsztatást a cikkben: “Arányos  mennyiségű szója (nem mellékesen) 4-5-ször annyi női nemi hormont (vagy azzal azonos hatású alkaloidot) tartalmaz, mint 1 db antibébi tabletta.” Mekkora az arányos mennyiség? egy adag ebéd szójatartalma, vagy egy  pár hektáros szójaültetvény éves hozama, vagy mi?

Fitoösztrogének

1940-es években megfigyelték, hogy ha a juhok egy bizonyos növényből sokat legelnek, terméketlenség, vetélés jelentkezik a nyájban. Ekkor rájöttek, hogy a legelt növény, a Trifolium tartalmazott ösztrogénszerű hatóanyagot. Ma már több ilyet is ismerünk, és ezeket kémiai szerkezetük szerint négy csoportba soroljuk. Nem vesztegetek a kémiai leírásra karaktereket, csak nézzük meg, miben találhatók: izoflavonoidok: szója,komló; stilbének: kékszőlő, földimogyoró; lignánok:  lenmag, földieper, áfonya és zöld tea; kumesztánok: szójacsíra, hüvelyes zöldségek.

Nna. Ezt nem azért írtam le, hogy a férfiak azt gondolják, hogy ha uzsonnára megesznek egy marék földiepret és leöblítik zöld teával, akkor kinő a cicijük.  Nők sem fognak elvetélni egy fürt kékszőlőtől. Olvassunk tovább!

A fitoösztrogének hatáserőssége elmarad a szervezetben termelődő ösztrogénétől, ezért hatásuk akkor kerül előtérbe, amikor a szervezet ösztrogéntermelése csökken, azaz  változókor idején. Kelet-Ázsiában, ahol az európaihoz képest kb. negyvenszeres a szójafogyasztás, sokkal kisebb a változókori tünetek intenzitása, kevesebb a szívérrendszeri betegség, és nincs annyi csontritkulásos beteg. Több vizsgálat arra is rámutatott, hogy az izoflavonoidoknak rákmegelőző hatása van. Ázsiában jóval kevesebb az emlő- és prosztatarák, továbbá a petefészek és pajzsmirigy-daganatok gyakoriságát is alacsonyabbnak találták a fitoösztrogént tartalmazó étrenden élők közt. Jól mutatja, hogy nem csak a genetika számít az a tény, hogy az elvándorló távol-keletiek az új kultúrában az étkezési szokásaikat feladva ugyanolyan gyakorisággal betegednek meg rákban, mint a befogadó populáció.

A szója

Kelet-Ázsiában honos, babbal rokon növény,de ma már az USA az első számú szójatermelő ország. (Ettől függetlenül a fogyasztás továbbra is Japánban a legnagyobb.) Rengeteg hasznos anyag van benne, igyekszem tömören összefoglalni.

Már említettük, hogy tartalmazza az összes olyan aminosavat, amit az emberi szervezet nem tud előállítani. Tartalmaz továbbá nagy mennyiségű lecitint (koleszterinszint-csökkentő, májvédő és okosító hatású) , B és E vitamint, ásványi sókat, nagy mennyiségű emészthetetlen rostot, valamint zsírsavainak többsége telítetlen, főleg linolénsav. Emellett a szója a legjelentősebb fitoösztrogén-forrás. Fentebb már írtam, hogy ezeknek a vegyületeknek milyen hatásai vannak, továbbá készült humán vizsgálat arról is, hogy 10 hétig az alanyok egyik csoportja alacsony szójatartalmú táplálékot kapott, a másik csoport magasat, és a sok szóját fogyasztóknak mind a rövidtávú mind a hosszútávú memóriája jobbnak bizonyult.

Kényes kérdések

Amerikában megfigyelték, hogy a kislányok nemi érése kórosan korán elindul (akár három éves korban!). Az USA-ban két hónapos kortól szokás tápszert adni a babáknak, és körülbelül negyedük szójaalapú tápszert kap, és az így bevitt fitoösztrogén dózisa jóval meghaladja az Ázsiában felnőttek által fogyasztott adagot (a testsúlyra arányosan kiszámolva). A  csecsemők véréből olyan mennyiségű fitoösztrogént sikerült kimutatni, ami tényleg képes a szervezetben ösztrogénhatás kiváltására. Emellett az USA-ban a kenyérfélékben is van szójaadalék, és az iskolai menzán is jelentős szerepet kap a szója.

Mennyi az annyi?

Akkor most hol az arany középút? A szója dózisára nincsenek egységes terápiás javaslatok. Egységes az álláspont azonban abban, hogy az ázsiai étrendet meghaladó mennyiségben indokolatlan szóját fogyasztani.

Speciális szójaalapú táplálkozás csak változó korban, tünetek jelentkezése esetén javasolt.

Ugyanakkor mint mondtuk, vegetáriánusok mindenképpen egyenek valamennyi szóját a húsból származó fehérjék pótlására.

Csecsemőket hat hónapos korig igyekezzünk kizárólag szoptatni, ha valamilyen ok folytán nem sikerül, ne szójaalapú tápszert kapjon a baba.

Ja, és hogy mi az én véleményem?

Megmondom őszintén, én nem csípem, ha kipécéznek egy kaját és azt minden rossz forrásának, főgonosznak kikiáltják mindenféle tudományos szövegekkel. Mindenki, aki valaha beleivott dihidrogén-oxidba, meghal! Igen ám. A dihidrogén-oxid nem más mint a víz, és mindenki meghal.

Általában a felkiáltójelek fokozott, minden mondat végén való használatából, és a csupa nagybetűvel írt kifejezésekből lehet tudni, hogy egy cikk vagy kör-email áltudományos beetetést tartalmaz. Ja, megspékelve “brit tudósok kimutatták” és különféle latin, ámbár magyarul is mondható kifejezésekkel. Álljunk meg két lábbal a földön, nézzünk meg több kutatási eredményt, és úgy hozzunk következtetést. Megnézhetjük pl. azt is, hogy szakmai adatbázisokban, online folyóiratokban szerepel-e az adott “tudós”, vagy hogy tényleg azt mondta-e, amit terjesztenek róla. Mint például jelen esetben.

El tudom hinni, hogy az a harminc egér mind megdöglött,  de kérem Ázsiában több millióan laknak, jó egészségnek örvendenek, és sokkal tovább élnek mint mi! Ez persze több tényezős dolog, de ha a szója ölne, nem így lenne. Az pedig kimaradt a cikkből, hogy a Coloradói Egyetem munkatársai ezt a kísérletet génkezelt, mesterségesen előidézett szívizomtúltengésben (hipertrófiás kardiomiopátia) szenvedő egereken végezték, s ebben a betegségben egyébként is meg szokás halni. A kutatás vezetője pedig a következőt nyilatkozta a Science Dailynek, (2006-os cikk egyébként): “I don’t think normal, healthy people should be alarmed by the results of this study” azaz: “nem gondolom, hogy normál, egészséges embereknek ezektől az eredményektől meg kellene ijedniük.” A teljes tudományos közlés itt olvasható, ha valaki megtalálja, hány egér döglött meg a szójától, legyen szíves kommentelje be, mert nem találom.

Egyetértesz? Tiltakozol? Üzenj!

flattr this!

6 hozzászólás, válasz erre
  1. ex-saclos
    03 november 2010, 11:11

    Végső soron nem minden diéta oda jut, hogy együnk kb. bármit, csak nagyon keveset?

    Valahol olvastam, vagy tévében hallottam, hogy van olyan ellenszenv a szójával szemben, hogy mérgező(?), rákkeltő(?), ha nincs kellően megfőzve, e miatt nem ajánlják.

    OFF: Egy régi diétáskönyv az 1700-as évekből: http://mek.oszk.hu/08500/08581/index.phtml

    A húsételek elleni érvelése (fúj, ha nem főznék jó ideig, senki meg nem enné) vonatkozhatna akár a szójára is a fentiek szerint :) A pdf 101. oldalától (a könyv saját számozása szerint a 171. oldal) érdekes a negatív teológiai felvezetést követő pozitív gyakorlati indoklás a húsfogyasztás mellett :)

  2. Dr.Morcz
    03 november 2010, 12:00

    Érdekes a felvetés a sportolók szívhalála és a szójafogyasztás között. A hivatkozott tudományos közleményben azt írják, hogy a szójadiétáról leállás javíthatja a már eleve szívelégtelen egerek állapotát. Én magam ezután sem fogok kevesebb szóját enni, mint eddig (ui. negatív szójafogyasztás a való világban nem értelmezhető). Szerintem a mindenből egy keveset, leszámítva a szalonnát, tepertőt stb (saaajnos), a mozgás, egy kevés vörösbor (hurrá!), és a magyar átlagnál kevesebb stressz elég lenne hozzá, hogy tovább éljünk.
    Ja és ki ne maradjon, az alternatív módszerekben hívők sem ártana, ha szednék a vérnyomás-, cukor-, koleszterincsökkentőjüket. Míg az USA-ban a túl sok gyógyszer szedése (elsősorban NSAID-ok) öl, nálunk a szükséges gyógyszerek be nem szedésének szerintem sokkal több az áldozata.

  3. magnó Lia
    08 november 2010, 13:11

    Nemrég láttam a Lifenetworkön egy ilyen témájú filmet, ahol a szójáról hasonló rosszakat mondtak. Úgy emlékszem, mintha azt taglalták volna, hogy az USÁ-ban egész más módon állítják elő a szóját, mint Keleten, mintha nem is ugyanazt fogyasztanák ott, ezért mások a hatásai is…

  4. Juras Eniko
    09 november 2010, 13:24

    Köszi a cikket, érdekes volt.

  5. Kovács Erzsébet
    16 február 2011, 18:42

    Én úgy gondolom, hogy itt is helyes az “arany középút”. Semmit sem kell túlzásba vinni, csak tanulni kell azoktól, akik több ezer éve megfelelő mennyiségben, tisztaságban használják.

  6. Jovi
    26 augusztus 2011, 06:52

    Szerintem az sem mellékes, hogy a szóját milyen formában fogyasztjuk mi, és milyen formában az ázsiaiak. Ahogy írtad, a nyugati országokban tápszerbe (meg húskészítményekbe, felvágottakba) valamilyen “nagyon feldolgozott” formában kerül. Az ázsiaiak meg csíraként, hagyományosan feldolgozott szójaszószként fogyasztják. Nem vagyok vegyész, biokémikus, de az a gyanúm, hogy ez is nagyon sokat számít.
    (Ja, egyébként a tehéntejes cikkről klikkeltem át- a kisfiam tejfehérje érzékeny volt, én anno a szóját is kivontam az étkezéséből, mert az is tüneteket okozott nála. De ezt majd ott kifejtem bővebben:D)

Üzenet:

név *

e-mail cím (nem fog látszani) *

Weboldal